Szerintem az egyik legösszetetteb dolog az életben a különbözō emberi érzelmeknek- és érzéseknek a megértése, ezeknek az elfogadása, majd az ezekre való helyes reakció, viselkedés és, hogy megfelelően tudjunk bánni minden ilyen helyzettel…
Ugyanis minden ember érzések, érzelmek, és hangulatok halmaza, és bizony minden embernek lehetnek éppen ezért olyan érzelmileg nehéz és fájó periódusai is, amikor szinte még magával sem könnyū kijönnie, és amikor nekünk is sokkal nagyobb koncentració kell ahhoz, hogy valóban a segítségére legyünk, mintsem hogy még mi is csak ártsunk neki, vagy legalább is az agyára menjünk a plusz aggodalmainkkal, vagy a túlzott törōdési szándékunkkal…
Mert akkor, amikor valaki fontos nekünk, akkor nyilván mi magunk is sokkal inkább segíteni akarjuk ōt, és akkor is meg akarjuk érteni az érzelmeit, amikor talán még önmaga sem érti azokat. De mi mégis késztetést érzünk tenni valamit ō érte, a megnyugtatásáért, úgy, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a folyamatok benne zajlódnak, és nem is tudjuk pontosan, hogy mire is kell megértéssel lennünk iránta…
De mi ott vagyunk neki. Mindvégig. Lélekben. Empátiából és szeretetbōl. Emberségbōl. Jó hallgatóságként. És persze teljesen önszántunkból. Mert akarjuk, hogy mellette legyünk. Akkor is, ha néha még magunknak is nehéz és kellemetlen. Mert nehéz néha a tehetetlenség érzése, mert pontosan tudjuk, hogy valahol ezt neki kell megoldani. Mi csak bíztatni tudjuk. Kitartani vele, és mellette, hogy igen is akarja azt, hogy jobb legyen neki! És mi pontosan ezért akarjuk. Támogatjuk és segítjük, hogy aztán egyszer majd minden jobb legyen…
Spilgery