Pont a metróra vártam és bár ez a pár perc nem volt olyan sok, de mégis az jutott az eszembe, hogy néha bizony mennyire rossz valamire várni. Amikor az ember nagyon akarna már valamit, és egy idõ után nagyon türelmetlen lesz, és nem bírja elviselni azt, hogy túl messze van még az a várva várt nyaralás, találkozás, randevú, vagy bármi is amit annyira nagyon szeretne…
De közben meg azt gondolom, hogy akkor is jó ez így, mert az is fura lenne, ha mindig minden egyszerre itt lenne. Mert nem biztos, hogy mindig mindent ugyanígy értékelnék, ha mindig egyszerre az enyém lenne, minden fajta várakozás nélkûl. Nem véletlenül az a mondás, hogy a türelem rózsát terem…
Mi sokszor valamiért mégis türelmetlenek vagyunk, és a túlzott sürgetéssel lehet pont elrontjuk azt, ami majd aztán abból lehetne. Èn is hajlamos vagyok rá. Pedig pont emiatt pont, hogy elveszítjük a varázst, görcsössé vállunk, és csak magunkkal szúrunk még jobban ki…
Szóval türelem. Türelem. És nyugtassuk magunka azzal, hogy majd minden aakkor történik: megfelelō idōben. Sōt minden egyes várakozásnak akár egy fajta olyan plusz hozadéka is lehet, amelyre nem is gondoltunk, és ami a várakozás nélkül nem is lenne. Szóval szerintem mindig legyünk türelmesek, bármire is várunk, és bármennyire is akarjuk azt!
Spilgery