Biztosan sokan láttátok a Titanic filmjét, amikor is egy elsōre látszólag kis jéghegy, nem is volt olyan pici, hiszen az csak annak a csúcsa volt, és ami egy addig „süllyeszthetetlennek“ hitt óriási hajó vesztét okozta. Számomra ez egy jó és szemléletes példa arra, amikor valakit valamiért jobbnak, erōsebbnek gondolunk, és esetleg még a környezetünk is azt érzékelteti, hogy nem mi vagyunk az esélyesek…
És ez a példa bizony azt is megmutatja, hogy sokszor a látszat csal, mert honnan is tudná bárki rólad például azt, hogy milyen rejtett erōforrásaid vannak? Olyan belsō értékeid, kitartásod, ambícióid, és magadba vetett hited, hogy mentálisan sokkal erōsebb vagy annál, aki látszólag lehet esélyesebb, tapasztaltabb, tehetségedebb, gazdagabb, vagy bármilyenebb is…
És ugye annak a bizonyos jéghegynek is csak a csúcsa látszott. De az, hogy ez a csúcs valóban mekkora tömböt rejteget maga alatt, az viszont utólag nagy tanulsággal szolgál. Mert bizony azt a legtöbbször senki sem tudja és látja, hogy te mennyit mész, hajtassz, küzdessz, teszel, dolgozol, fejleszted magad, tapasztaltabb leszel és kvázi növeszted a benned rejlō jégtömbödet…
Mert sokanajd csak azt látják, hogy vehettél magadnak ezt, meg azt, és utazhatsz és sétálsz, meg kávézol, és amit éppen akarsz. És nem értik. Azért nem, mert ōk csak a jéghegyed csúcsát látják, de azt nem, hogy neked ebben sok láthatatlan és mások számára nem ismert munka és szorgalom van benne. És megcsináltad. Kitartottál. És akkor is amikor más nem hitt benned. És amikor más lehet épp aludt, vagy nyaralt…
Szóval eljön a pont és akkor te pihensz, te nyaralsz és tehetsz meg minden olyat, amit addig talán senki sem. Ja és ez nem dicsekvés, csupán érdemes elgondolkozni rajta, azt hiszem tanulságos példa lett. Ez a gondolatom rögtön az egyik kedvencem is lett!
Spilgery
