Szóval én sosem féltem attól, hogy ha dolgoznom kell, és ha valamiért sokat kell dolgoznom. De ehhez mindig az is kellett, hogy mindig valami olyat csinálhassak ami igazán érdekel, és amit szeretek csinálni. Mert ha valami olyat csinálhatok amit szeretek és élvezek, az akkor igazábol nem is munka, hanem a szenvedélyem, a hobbim és az a tevékenység, amely bár lehet sok energiába kerül, mert ugyebár komolyan veszem, de közben mégis mindvégig motivál és érzem még a zsigereimben is, hogy mennyire imádom ezt csinálni…
Amikor viszont beszélek egy olyasvalakivel, aki úgymond „munkába megy“, és gyakorlatilag olyat dolgozik, amihez Isten igazából semmi kedve se lenne, csak muszájból csinálja, akkor mindig el tudok gondolkozni azon, hogy vajon miért nem változtat?! Mert amúgy a munka mindig nemesít, és semmi fajta munkát nem becsülnék le, de én például nem tudnám elképzelni azt, hogy valami olyat csináljak, amihez semmi kedvem és amelyet csak muszájból csinálok…
Mert ha már amúgy is mindenben teljesíteni kell, akkor egy olyasvalamiben akarok teljesíteni, amit szeretek és amiben folyamatosan fejlōdhetek is. Amely inspirál és amely folyamatosan többé tesz! És amelyet annyira szeretek csinálni, hogy bármikor szívesen teszem. Ezt javaslom mindenkinek, mérlegelje, hogy valóban azt a dolgot teszi, amelyet valóban szívesen tesz, mert ha nem, akkor bizony változtasson. Szóval ennyi….
Spilgery
Comments