Cselekedetünk értéke a szándékainktól függ...

Szóval szerintem úgy van ez, hogy tényleg minden nézőpont kérdése, és valójában minden cselekedetünket az azzal kapcsolatos szándékunk tesz jóvá, avagy rosszá…

A tolvaj ugyebár tolvaj, de mi van akkor, ha én veszem vissza tőle azt, amit ō lopott el tōlem, vagyis azt, ami nem is az övé?! Ezzel akkor én is tolvajjá fogok válni?! Vagy mi van akkor amikor valaki lelkesen megmutatja nekem az új ruháját, ami nagyon rémesen áll rajta de a szemében azt látom, hogy egy igen pozitív megerōsítésre számít tōlem azzal kapcsolatosan, hogy “jól néz-e ki?!” Akkor hazugság neki azt mondanom, hogy jól néz ki, miközben teljesen mást mondanék, vagy inkább jó cselekedet, mert nem gázolok bele a lelkébe a túlzott ōszinteségemmel?!

Na de lehetne jó pár példát felhoznom. Az élet produkál jó párat. Amikor édesanyám néha megkérdezi, hogy “Na és minden ok kisfiam?!” sem szeretek panaszkodni, mert ha minden mindig nem is teljesen ok, akkor sem mondanám el neki, mert feleslegesen nem akarnám, hogy aggódjon miattam akkor, amikor tudom, hogy úgyis mindent megoldok, csak némi idō kell hozzá…

De ezekhez a dolgokhoz intelligencia kell, és fel kell tudni ismernünk, hogy melyik helyzetben mit és mennyire szabad megtennünk, ès fōleg arra törekednünk, hogy az adott szituáció mindkét fél számára elōnyös legyen. És ez nem lehet csak egy abszolut önös érdek, sokkal inkább a másik fél elōtérbe helyezése. Na ma épp ezek a gondolataim lettek, ahogyan így felébredtem. Talán elgondolkoztató számotokra is. Legyen csodás a napotok…

Spilgery