Családi tragédia Dunakeszin...

Nagyon sokat jár a fejemben ez Dunakeszin történt tragédia, amelyben egy elmezavarodott férfi megölt gyakorlatilag mindenkit, akit állitólag szeretett. A volt családját. A feleséget, az anyóst, és a hétéves közös kisfiukat. Döbbenet. Erre nincsenek szavak. Se elfogadás. Se semmi. Na és persze magával végezve a felelōsséget sem vállalta, és így a történet szinte le is zárva, az más kérdés, hogy az ártatlan hozzátartozók halálán változtatni nem lehet, és éppen ezért is ilyen elgondolkoztató eset ez a számomra…

És fōleg azért is elgondolkoztató, mert ez a féltékenykedés, szerelemféltés, és a másiknak a kisajátítani akarása szerintem egy óriási népbetegség lett. Na és az a szomorú, hogy az ember bármerre jár, mindig lát és tapasztal meg olyan eseteket, amikor valaki egész egyszerūen birtokolni akarja a másikat, amikor számára az a biztos kapcsolat, hogy a nap 24 órájában kontroll alatt akarja tudni azt a személyt, akit állitólag szeret. Féltékeny, bizalmatlan és éppen ezért labilis is egyben. És ez sajnos mondig az adott embernōl fakad, mert az ilyen ember gyenge, és magában sem hisz. Retteg attól, hogy az a valaki majd megcsalja, elhaggya, és éppen ezért a szeretete nem is szeretet, hanem csak birtoklás, és egy önvédelem. Mert magát fèlti, hogy mi lesz akkor, ha mégis egyedül marad…

Szóval rengeteg ilyen kapcsolatot látni. Megalkuvásból, megszokásból együtt lenni, és inkább egymást bántva, de mégsem egyedül. Pfujj. Ez szánalmas. És persze amikor meg az a fél, aki mégis kilép ebbōl, mert változtatni akar, és mert azt teszi ami számára a helyes, akkor szomorú látni azt, hogy bár talán igen ritkán, de még egy ilyen esetté is fajulhat a helyzet. És az pedig egyenesen felháborító, hogy manapság ilyen könnyen még fegyverhez is lehet jutni, és gyakorlatilag senki sem vesz semmit komolyan egészen addig, amikor meg már késō…

Ezt az írást lehetne még folytatnom sokáig, de kiváncsi vagyok, hogy ti miképp vélekedtek ezzel kapcsolatban?

Spilgery